Lénárd Sándor író, költő, fordító és orvos (1910-1972)
élete az örökös újrakezdés jegyében telt el: háromszor cserélt
hazát és nyelvet, amikor az első világháború után
szülővárosából, Budapestről Bécsbe, onnan az Anschluss elől
menekülve Rómába, végül a hidegháborús Európából egy
brazíliai faluba, Donna Emmába került.
Magyar olvasói a hatvanas évek
végén ismerték meg. Megjelentek a brazíliai remeteségéről
hírt adó memoárregényei - Völgy a világ végén; Egy nap a láthatatlan házban -, melyekben az őserdő peremén levő kis falu orvos-patikusaként megélt mindennapjairól számol be, illetve a Római történetek,
melyben az olaszországi háborús éveket rajzolja meg. Ám
ezekben a művekben csak töredékesen esik szó élete első
éveinek két színhelyéről .
Ez a hiánypótló, a Lénárd-képet
kiegészítő, magyarázó és sokban megvilágító kötet, a
fiaihoz írt két levelét, és néhány versét mutatja be. Fényt
vet Lénárd életének első, a nagyközönség előtt ismeretlen
időszakára, a gyermekkorra, a családi legendákra,
egyszóval az író gyökereire.