A század

A 20. szá­za­dot meg- és el­ítél­ték már: a to­ta­li­tá­ri­us ter­ror, az utó­pi­kus és bű­nö­ző ideo­ló­gi­ák, az üres il­lú­zi­ók, a nép­ir­tá­sok, a hamis avant­gár­dok, va­la­mint a de­mok­ra­ti­kus re­a­liz­mus he­lyé­be lépő abszt­rak­ci­ók szá­za­dá­nak mi­nő­sí­tet­ték.

Nem kí­vá­nok vé­dő­be­szé­det mon­da­ni egy olyan vád­lott mel­lett, aki egye­dül is meg tudja vé­de­ni magát, mint Frantz, Sart­re Az al­to­nai fog­lyok címűda­rab­já­nak fő­hő­se, ami­kor azt mond­ja: „Vál­la­mon hor­dom a szá­za­do­kat, ha föl­egye­ne­se­dem, össze­om­la­nak." A vizs­gá­ló­dá­som pusz­tán arra ter­jed ki, amit ez az el­át­ko­zott szá­zad mon­dott arról, mi­cso­da is ő. Meg aka­rom nyit­ni a szá­zad dosszi­é­ját, de nem a bölcs bírák íté­le­te alap­ján, aki­nek ön­ma­gun­kat tart­juk, hanem a szá­zad ön­meg­ha­tá­ro­zá­sai alap­ján.

Ehhez fel­hasz­ná­lok ver­se­ket, fi­lo­zó­fi­ai tö­re­dé­ke­ket, po­li­ti­kai gon­do­la­to­kat, szín­da­ra­bo­kat. Olyan anya­go­kat, ame­lyek­ben a szá­zad vall önnön éle­té­ről, drá­má­já­ról, al­ko­tá­sa­i­ról, szen­ve­dé­lye­i­ről.
Mint látni fog­ják, az elő­ze­tes íté­le­tek­kel szem­ben ez a szen­ve­dély, a 20. szá­zad szen­ve­dé­lye nem az el­kép­zelt vi­lág­ra vagy az ideo­ló­gi­ák­ra irá­nyult. Még ke­vés­bé volt mes­si­a­nisz­ti­kus szen­ve­dély. A 20. szá­zad ret­te­ne­tes szen­ve­dé­lye, a 19. szá­zad pro­fe­tiz­mu­sá­val szem­ben, a va­ló­ság irán­ti szen­ve­dély volt. A Va­ló­dit akar­ta mű­kö­dés­be hozni, itt és most.

Alain Ba­di­ou
fi­lo­zó­fus, dra­ma­turg, re­gény­író, az École Nor­male Su­peri­eu­re ta­ná­ra.