Az először 1996-ban kiadott mű már az építészettel foglalkozó szakirodalom klasszikusává vált. A könyv alapkérdése, hogy noha öt érzékszervünk van, az építészet és a design területén miért is emelkedett ki közülük ilyen dominánsan a látás. Az elektronikus világ mindent elöntött képekkel, s ez még inkább hangsúlyossá tette az eredeti felvetést. Juhani Pallasmaa úgy véli, hogy a maradék négy érzékszerv figyelmen kívül hagyása az alapvető oka annak, hogy az építészet kiürült, elszegényedett, és immár nem képes életre szóló, inspiráló, befogadó térélményt biztosítani. A könyv minden olvasója revelációként éli át a szerző felfedezését.
„Az építészetben az új, digitálisan túlterhelt technikák alkalmazása ehhez a nagyzoláshoz csatlakozik. Pallasmaa ezelőtt a zajos háttér előtt idézi fel a gondolkodás ama magányát és menedékét, amit korábban úgy nevezett, »a csend építészete«. Tanítványaimat arra fogom ösztönözni, hogy olvassák el ezt a könyvet és gondolkozzanak el a »háttérzajon«. Mert »létünk mélysége« manapság vékony jégre futott.”
Steven Holl, amerikai építész