Jelen kötet 2006-ban kiadott Üzleti jog című egyetemi tankönyv hatályosított, jelentős mértékben átdolgozott kiadása. Az új kötet elkészítésére alapvetően az indította a szerzőket, hogy 2014 márciusában hosszú, többfordulós szakmai előkészítés után hatályba lép az új Polgári törvénykönyv, a 2013. évi V. törvény, majd ezt követően, 2013. végéig a Ptk. hatálybalépésével összefüggő végrehajtási szabályok is. Az új Ptk. az üzleti jogi ismeretek körében hagyományosan tárgyalt két nagy tématerületet, a társasági jogot és a kereskedelmi szerződések szabályozását is jelentősen átalakította.
A könyv az alapszakos gazdaságtudományi, illetve műszaki (mérnök) képzés számára, korszerű és európai szellemiségű üzleti jogi oktatásának a céljából készült, amelynek során a szerzők elsősorban abból indultak ki, hogy mi az az alapvető üzleti jogi tudásanyag, amely nélkülözhetetlen a végzés után nagy eséllyel vezetővé váló fiatal értelmiségiek számára.
Megnevezés |
---|
teljes könyv 1-310 - pdf |
Olvasás |
fejezet 1-4 - pdf |
Olvasás |
fejezet 5-8 - pdf |
Olvasás |
fejezet 9-10 - pdf |
Olvasás |
fejezet 295-295 - pdf |
Olvasás |
fejezet 297-318 - pdf |
Olvasás |
Ez a könyv összesen 318 oldalas, ennek 25%-a, azaz 79 oldal nyomtatható. Kérjük, vesszővel elválasztva adja meg azokat az oldalakat vagy tartományokat, amelyeket letölteni vagy nyomtatni szeretne, például „1, 3, 6, 23-25”; vagy kattintson a fenti táblázat egyes fejezetsorainak végén található ikonra.
A már korábban letöltött részeket az oldal alján a Letöltött/nyomtatott részek listában találja meg, onnan töltheti le, valamint nyomtathatja ki többször is.
Kedves Látogatónk!
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon felhasználói élményének fokozása érdekében sütiket (cookie) alkalmazunk,
személyes adatait pedig az
Adatkezelési tájékoztató
szerint kezeljük. A honlap további böngészésével Ön hozzájárul a sütik használatához és személyes adatainak az
Adatkezelési Tájékoztató alapján történő kezeléséhez.