Szakrális kommunikáció

A társadalmi térben az egyének tevékenykedése folytán időről időre sajátos szimbólumegyüttesek kerülnek elénk, melyeket valamilyen konvenció alapján vallásiként ismerünk fel. Szakrális kommunikációról beszélünk, mert az egyén elsődlegesen kommunikáció révén fér hozzá a vallással kapcsolatos felkészültségekhez: ezek segítségével veszi észre a mutatkozó transzcendenst, s ezek adják meg a keretét annak, ahogyan egyének
és csoportok a transzcendens felé fordulhatnak. Azáltal, hogy az egyén kö­zösségbe kerül másokkal, tudásokat oszt meg, és maga is birtokolja e megosztott tudás egy készletét. A vallásosság vizsgálata elválaszthatatlan azoktól a kommunikatív helyzetektől, amelyekbe az egyén bonyolódik, és attól a kommunikációtól, amelyet e felkészültség megszerzése érdekében folytat. A kommunikációs perspektívát szándékosan alkalmazzuk az emberi kultúrában meglévő szimbólumegyüttesek vizsgálatára, és a szimbólumalkotó ember felől, azaz az immanens oldalon állva nézzük a transzcendensre irányuló kommunikációt. A tanulmányok középpontjában e szimbólumok létrejöttének és fenntartásának közösségi módjai állnak.
A kötetben többek között olyan szerzők írásai szerepelnek, mint Willliam P. Alston, Peter Berger, Jürgen Habermas, Niklas Luhmann.

Korpics Márta kommunikációkutató, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Vallásszociológiai Kutatócsoportjának tagja.
P. Szilczl Dóra kommunikációkutató, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kommunikáció Intézetének tanára.