A könyv szerzői kollektívája arra vállalkozott, hogy összefoglalja a közszféra vezetői és vezetői utánpótlása számára szükséges kulcsfontosságú ismereteket. A közszféra hatékonysága, amelyre vezetőinek döntő befolyása van, az ország versenyképességének meghatározó tényezője.
A kötet a közszférát az üzleti (verseny-) és a civil szférától megkülönböztetve szélesen értelmezi. Közszféra alatt azon szervezetek összességét érti, amelyek közszükségletet elégítenek ki. A közszükséglet pedig egy olyan sajátos társadalmi igény, amely a társadalom tagjainak többsége részéről felmerül, s amelyet közösségi (politikai) döntés alapján közösségi igénynek ismernek el, s ezért finanszírozását alapvetően (de nem feltétlenül teljes mértékben) közpénzekből valósítják meg. Ilyen értelemben a könyv egyaránt érinti az állami és az önkormányzati szervezeteket, valamint az irányító és a végrehajtó szinteket. Kiemelten kezeli a szervezeti integritást mint a közjó szolgálatának minden szinten érvényes alapját.
A könyv öt részre tagolódik. Az egyes részek a közpénzekkel gazdálkodó szervezetek vezetői számára kiemelten fontos kérdéskörökkel foglalkoznak: az első rész a közjó szolgálatával, a második az erőforrás-gazdálkodással, a harmadik az irányítással és menedzseléssel, a negyedik a folyamatos megújulással, az utolsó pedig a vezetői munka hatékonyságával. Az egyes részeken belül összesen huszonhét fejezet van, amelyek az adott kérdéskör meghatározó, önálló részterületeit fedik le.
Megnevezés | Oldalak | Olvasás | Jegyzet |
Letöltés/ nyomtatás |
---|---|---|---|---|
Vezetés a közjó szolgálatában - teljes könyv | ||||
Előszó - fejezet | ||||
Címnegyed - egyéb | ||||
Bevezetés - egyéb |
Ez a könyv összesen 764 oldalas,
ennek 25%-a,
azaz 191 oldal nyomtatható.
Kérjük, vesszővel elválasztva adja meg azokat az oldalakat vagy tartományokat, amelyeket
letölteni vagy nyomtatni szeretne, például „1, 3, 6, 23-25”;
vagy kattintson a fenti táblázat egyes fejezetsorainak végén található
ikonra.
A már korábban letöltött részeket az oldal alján a Letöltött/nyomtatott részek listában találja meg, onnan töltheti le, valamint nyomtathatja ki többször is.
Kedves Látogatónk!
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon felhasználói élményének fokozása érdekében sütiket (cookie) alkalmazunk,
személyes adatait pedig az
Adatkezelési tájékoztató
szerint kezeljük. A honlap további böngészésével Ön hozzájárul a sütik használatához és személyes adatainak az
Adatkezelési Tájékoztató alapján történő kezeléséhez.