- Mitől lesz valaki jó matematikus? Milyen tulajdonságokkal kell bírnia?
Erre a riporteri kérdésre Erdős Pál ezt válaszolta:
- Nyilván elsősorban a tehetség fontos, de ez önmagában nem elég. Kell egy bizonyos szorgalom, és kell egy bizonyos érdeklődés. Rényi szokta mondani: Ha jókedvű vagyok, akkor matematikával foglalkozom, hogy jobb kedvű legyek. Ha rosszkedvű vagyok, akkor matematikával foglalkozom, hogy elmúljon a rosszkedvem. Tehát az érdeklődés a tehetség mellett rendkívül fontos. Turán Pál is ilyen volt, úgyszólván minden körülmények között tudott matematikát csinálni, internálótáborban is, a II. világháborúban.
A kötetben válaszokat találunk az előbbi kérdésre. Kiváló szerzők mutatják be, hogyan éltek és dolgoztak az elmúlt évszázadokban a kor legkiválóbb matematikusai.
Az írásokból megismerjük a magyarországi matematika történetének több fontos szereplőjét, és néhány áttekintő cikk bemutatja a hazai matematikai életet, amiből az is kiderül, hogyan lett Magyarország matematikai nagyhatalom.
A Magyar matematikus portrék a 2008-ban megjelent Matematikusok című mű javított kiadása, melyben immár magyarul olvasható Reuben Hersh és Vera John-Steiner írása Látogatás magyar matematikusoknál címmel.
Megnevezés | Oldalak | Olvasás | Jegyzet |
Letöltés/ nyomtatás |
---|---|---|---|---|
Magyar matematikus portrék - teljes könyv | 1-236 | |||
Címnegyed - fejezet | 1-4 | |||
Tartalom - fejezet | 5-5 |
Ez a könyv összesen 236 oldalas,
ennek 25%-a,
azaz 59 oldal nyomtatható.
Kérjük, vesszővel elválasztva adja meg azokat az oldalakat vagy tartományokat, amelyeket
letölteni vagy nyomtatni szeretne, például „1, 3, 6, 23-25”;
vagy kattintson a fenti táblázat egyes fejezetsorainak végén található
ikonra.
A már korábban letöltött részeket az oldal alján a Letöltött/nyomtatott részek listában találja meg, onnan töltheti le, valamint nyomtathatja ki többször is.
Kedves Látogatónk!
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon felhasználói élményének fokozása érdekében sütiket (cookie) alkalmazunk,
személyes adatait pedig az
Adatkezelési tájékoztató
szerint kezeljük. A honlap további böngészésével Ön hozzájárul a sütik használatához és személyes adatainak az
Adatkezelési Tájékoztató alapján történő kezeléséhez.